2013. május 5., vasárnap

Sütemény

Hozzávalók:
  • 20 dkg bab (nálam fehér száraz),
  • 10 dkg cukor (9 dkg nád és egy vanília volt),
  • 3 tojás,
  • rumaroma,
  • csipet só.

Elkészítés:
  1. A babot áztassuk be éjszakára, majd másnap fedő alatt, alacsony lángon főzzük meg - nálam 55 perc volt.
  2. Amikor már nagyjából kihűlt, öntsük le róla a vizet, és krumplinyomóval pürésítsük (vagy botmixerrel).
  3. A három tojás sárgáját keverjük habosra a cukorral, majd keverjük el a babpürében az ízlés szerinti rumaromával.
  4. A három tojás fehérjét verjük fel a csipet sóval, aztán óvatosan keverjük hozzá a masszához.
  5. Előmelegített sütőben 35-40 percig sütjük.
Én olyan húsz perc után levettem a fokozatot, meg forgattam is a formát a sütőben. Amikor elzártam, még tíz percre akkor is benne hagytam, mert nem tudtam eldönteni, hogy száraz-e a belseje vagy sem - a teteje meg már nagyon pirult.
Ha nagy leszek, olyan sütőm lesz, ami mutatja a hőfokot, mert ilyen gázzal nem tudok mit kezdeni, de komolyan.

Azt hiszem, elcukroztam. De már akkor éreztem, amikor a sárgájával kevertem, szóval elég kevesebb. Jó, igazából ennyi volt a maradék nádcukrom, aztán nem akartam nagyon meghagyni. Az illata fenséges.
Tálalási javaslat: csokiöntet, puding, fagylalt, joghurt, kefir, méz, tejszínhab, lekvár - ízlés dolga. 

 Ízre piskóta, csak lágyabb, nem olyan száraz. A babot abszolút nem lehet érezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...