2013. december 15., vasárnap

Sült köles

Hozzávalók 2 személyre:
  • 120 g köles,
  • 1 főtt, illetve 1 nyers tojás,
  • 1 vöröshagyma,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 2 közepes répa,
  • 20 g reszelt sajt,
  • darált paprika, só, bors, bazsalikom, tárkony, majoranna.

Elkészítés:
  1. A kölest két és félszeres mennyiségű vízben főzzük meg - pici sóval. Hagyjuk fedő alatt puhulni és hűlni, kb. egy órát.
  2. Közben főzzünk meg egy tojást keményre.
  3. A hagymákat, a répát és a főtt tojást aprítóban jó kicsire vágjuk össze, majd keverjük el a kölesben.
  4. Ízlés szerint rakjunk még hozzá sót, illetve fűszerek közül is ízlés szerint. Nekem természetesen még ment bele csilipaprika is.
  5. Reszeljük bele a sajtot, adjuk hozzá a nyers tojást, és keverjük jó alaposan össze.
  6. Formába (nálam püspökkenyér) öntve, előmelegített sütőben 40-45 percig süssük (hőlégkeverésen kevesebb idő kell neki).
  7. Hagyjuk a formában hűlni, majd főételként zöldségekkel vagy kisebb adagokban főzelékkel tálaljuk!

Mivel a mi sütőnk (kollégium) nem légkeveréses, és hőfokszabályozó sincs rajta, ezért 10 percig a legnagyobb lángon sütöttem, 20 percig közepesen, és még 15 percig a legalacsonyabban.
Kölestámadás!

Egy adag: 409 kalória, 18 g fehérje, 55 g szénhidrát, 12 g zsír. De persze én kétfelé osztottam, két ebédnek - vegyes vágottal. Lehet még apróbbra vágni és főzelékhez fasírtként enni. Mindenképpen hagyjuk legalább langyosra hűlni, és úgy szeleteljük, különben nem lehet - tapasztalat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...